Archívált honlap. Utolsó frissítés 2011. november 29.
Gao, Anhua: A mennyek küszöbéig. Alexandra, Pécs, 2010

Gao, Anhua: A mennyek küszöbéig.
Történet szeretetről, árulásról, szenvedésről és a bátorság erejéről.
Alexandra Kiadó, Pécs, 2010. 464 olal

Az 1994-ig Kínában élő, ma 51 éves írónő könyve Nyugat-Európában a legnagyobb példányszámban eladott önéletírások közé tartozik.

Ennek okát azonnal megértjük, ha belelapozunk a kötetbe. Már az első oldalakon olyan mozifilm kezd peregni előttünk, melynek cselekménye a tankönyvekből talán ismerős, de a szerző személyes érintettsége nyomán ezúttal magával ragadó, a borzalmak ellenére is lenyűgöző történetté válik. A történet egy lányról szól, akinek szülei magas katonai rangot viselő hithű kommunisták voltak Kínában. Haláluk után gyermeküket egy ideig még védte a család múltja, hamarosan azonban Anhuának is szembesülnie kellett Mao diktatúrájának kegyetlenségével és abszurditásával: fiatal lányként az éhínség elől a hadseregbe menekült, majd később angolnyelv-tudása miatt a biztonsági hivatal ellenséges ügynöknek nyilvánította és lecsukatta.

A visszaemlékezésből számos kevésbé ismert politikai intézkedés részletét is megismerhetjük. „A »Nagy Ugrás« első évében mindenki azt az utasítást kapta, hogy irtsa ki a négy kártevőt: a bolhákat, a poloskákat, az egereket és a verebeket. Az első hárommal megbirkóztunk otthon, és az elpusztult állatokat beszolgáltattuk a kerületi bizottságnak. Valójában nem volt nálunk poloska vagy egér, így a bolhákra összpontosítottunk, és százával szolgáltattuk be hulláikat. Ki kellett mennünk a földekre, hogy megbirkózzunk a verebekkel. Azon a nyáron többször is elkísértem anyámat vasárnaponként, amikor a Nankingi Városi Önkormányzat földjeire ment. Alumíniumbögréket és kanalakat vittünk magunkkal. Mao nyilvánvalóan azt olvasta, hogy a verebek sok gabonát megettek, ami meglátszott az évi terméshozamon, ezért szerepeltek a kártevők listáján. (...)

Ezután a kampány után soksok évig nem hallottunk madárdalt a városban. Nincs sok madár még manapság sem.”

A kínai történelem közismert epizódjáról, a Tienanmen téri vérengzésről eddig nem ismert részleteket is megtudhatunk. „A televízióban tíz diákvezető fényképét mutatták be. A tüntetést szervező banda főkolomposaiként körözték őket. Mindannyian fiatalok voltak, a húszas éveik elején jártak, és most egy békés, passzív, fegyvertelen tüntetés szervezéséért hosszú börtönbüntetéssel, s talán a halállal kellett szembenézniük. Szerencsére ismeretlen szimpatizánsok segítették őket, és legtöbbjük Kínából Nyugatra menekült. A pártnak mindazonáltal bosszút kellett állnia, így hát más diákokat szedtek össze és ítéltek el helyettük.” Anhua Gao végül 1994-ben eljött Kínából, férjhez ment egy brit állampolgárhoz, akit a Saga magazin hasábjain feladott hirdetés nyomán ismert meg. 2000-ben már brit állampolgárként írta meg első könyvét kalandos életéről, amelyet most a magyar olvasók is megismerhetnek. A lebilincselő elbeszélés nemcsak a múltat tárja föl, hanem a mai Kína politikai-társadalmi berendezkedésének gyökereire is rámutat. „A kulturális forradalom végén bevezették a családtervezést, és a párt szigorúan betartatta az »egy családban egy gyerek« törvényt – ez a törvény ma is hatályban van. Ha bárki megszegi, a büntetés gyakran igen kemény. Egy párttagot, függetlenül attól, hogy milyen fontos beosztású, kizárhatnak a pártból, megfoszthatják munkájától, és hatalmas összegű pénzbüntetést róhatnak ki rá.” Az írónő szándéka nem volt kevesebb, mint hogy „megtudjuk az igazságot Kínáról”. A visszaemlékezés a szerző esetében is gyakran fájdalmas, de rengeteg tanulsággal jár.

Kölcsönzési információ: OPAC
(Forrás: Könyvjelző. VI. évf., 12. szám, 2010. december, 53. o. / szl)