Archívált honlap. Utolsó frissítés 2011. november 29.
Gervai A.: Fedőneve: „szocializmus”. Jelenkor, Pécs, 2010

Gervai András: Fedőneve: „szocializmus” - művészek, ügynökök, titkosszolgák.
Jelenkor, Pécs, 2010, 400 oldal

Közös múltunk 1989 óta hiába várt feldolgozásának egyik neuralgikus pontja az ügynökkérdés, amely a tisztánlátás helyett a szálak összekuszálását szolgálja – ezzel pedig nemcsak a posztszocialista magyar társadalom látlelete, hanem a fel-fellángoló viták központi témája is, az éppen „horogra akadó halak” nagyságától és előbukkanásuk okától függően.

Gervai András filmkritikus-újságíró, a napi politikai játszmáktól eltérően, ezúttal „hálóval merített”. Saját szakterületének hozzáférhető aktái között a létezett szocializmus belügyi szerveivel együttműködő besúgók és az őket koordináló tartótisztek kilétét s tevékenységét kutatta föl, hogy nyilvánosságra hozza azokat a fellelhető adatokat, neveket és jelentéseket, amelyek egyáltalán nyilvánosságra hozhatók. A mostanra könyvalakot öltött többéves gyűjtőmunka egyes részleteire már a korábbi években felfigyelt a média – az Oscar-díjas rendező Szabó István nagy vihart kavaró esete, vagy a magyar filmavantgárd fő alakjának, Bódy Gábornak a kettős élete is Gervai révén vált köztudomásúvá –, de az újabb nevek és esetek valószínűleg ezúttal is felzavarják a felszínen nyugodt állóvizet.

A szerző művében korrekt és objektív megoldásként nem mindenhol oldja fel a fedőneveket: csak azokat nevesíti, akiket száz százalékosan be tud azonosítani, illetve azokat, akik közszereplőnek minősülnek – bár ez utóbbi, jogilag sem kellően tisztázott kitétel esetében elkerülhetetlen a szubjektivitás. Neveket természetesen – javarészt a film, kisebb részben pedig a színház világából – így is bőséggel kapunk a huszonhárom fejezetre és ennél is több esettanulmányra tagolt könyvből, a kötetvégi részletes és gazdag (mintegy százoldalnyi) jegyzetmelléklet pedig a kigyűjtött szereplők film- és a színházi pályáján, valamint belügyi és pártkarrierjében kalauzolja el az olvasót, még ha az előre- s hátralapozgatás fizikailag nem is könnyíti meg az olvasást. E nevek közül sok inkább csak a szűken vett szakmának, vagy az egykori közvetlen kollégáknak mondhat bármit is – de ismert alakok is felbukkannak negatív szerepben. A már említett Szabón és Bódyn kívül a legnagyobb név, akinek ügynökszerepe ráadásul most először kap publicitást, Máriássy Félixé – az ő esetében valószínűleg csak azért nincs egykori tanítványa, Szabó István példájához hasonló nagy visszhangra esély, mert már nincs az élők sorában (hogy a recenzens ellentmondjon magának: jelen ismertető leadásának napján mégis a napisajtóból köszönt vissza a hír Máriássyról). Az egykori Máriássy-osztály felé egyébként is nagy figyelemmel fordult a titkosszolgálat, s erről ugyancsak képet ad Gervai András, kiemelve, hogy míg az osztályfőnök vagy Szabó esetében sokszor a rosszindulat uralja a jelentéseket, addig például Kézdi-Kovács Zsolt – aki a Szabó-ügy kipattanásakor önként állt a nyilvánosság elé – beszámolóival nehezen lehetett mit kezdeni – bár a belbiztonsági szolgálatok paranoiáját nem feltétlenül lehet józan logikával kiismerni. Külön „kasztot” képeznek – még ha a szerző nem is rangsorol, nem csoportosít – az egy-egy leleplezést önszorgalomból végrehajtók, akik legrosszabb énjüket élik ki, így Bódy Gáboron kívül az „önként, kéjjel” jelentő Szálkai Sándor rendező, vagy a pécsi értelmiség körében sokáig és sok kárt okozó „Albert”, azaz Földessy Dénes újságíró, akinek kilétét Gervai csak a hosszú esettanulmány végén fedi fel, illetve a titkárnőként induló, s fel nem oldott inkogni-tójában megmaradó „Jókai Éva”.

Több esetben a beszervezés körülményeit is megismerhetjük, de az ördög ezúttal is a részletekben lakik, mivel minden eset más és más: „receptként” zsarolás, manipulálás, a behálózott személy félelmeire alapozott megannyi „fortély” éppúgy szerepel a repertoárban, mint a szakmai és magánjellegű előnyök megcsillantása – pontosan úgy, mint a más területekről beszervezettek esetében. Kordokumentumnak azonban mindez eléggé érzékletes, akárcsak a bőven idézett jelentések, amelyekből sokszor a legapróbb, a kor és a rendszer hivatali nyelvezetében megfogalmazott triviális részletek is a hálózat tudomására jutnak, pontosan rámutatva e kor és e rendszer kisszerű aljasságára.

Minden egyes figurára és szituációra kitérni itt és most lehetetlen, a sokfelé ágazó sorsokból az eddig felsoroltakon kívül is szinte minden lehetőségre kapunk példát, tönkretett és elzüllött egykori besúgótól kezdve az egykori disszidensek megfigyelésén és beszervezésüknek csak a titkosszolgálati aktahalmozásig jutó kísérletén át a passzív, s így kényszerből elbocsátott ügynökig. A „legbetiltottabb rendező” címkével illetett Ember Judit megfigyelési aktája is a bürokratikus embertelenség gépiességével működő „puha” diktatúrát jellemzi, de ismét csak a nevetséges kicsinyességre mutat rá a közvécék falain felbukkanó, a rendszert és Kádár Jánost szidalmazó gyerekes falfirkálások ügyében indult, többévi időtartama ellenére is eredménytelenül záruló nyomozás.

A könyv végén Gervai önálló fejezetben még egyszer kitér a saját meghurcoltatásába kifutó Szabó István-ügyre, annak 2006-os kipattanására és az azt követő sajtófogadtatásra. Az utólag rekonstruált és újraolvasott hírek, események sok újat nem mondanak a ma hírfogyasztóinak, hűen tükrözik azonban napjaink kétosztatú társadalmi és médiaviszonyait, s talán nem túlzás azt mondani, hogy az önmagát túlélő és átmentő egykori hálózat mai átalakult létével és szerepével is szembesíti az olvasót. S bár a könyv addig sem volt könnyed olvasmány, a végére már kifejezetten gyomortájéki fájást okoz a befejezetlen múlttal, az illyési „mindenki szem a láncban”-aspektus máig tartó jelenlétével, a rendszerváltás kesze-kuszaságával való találkozás.

Egyetlen reményünk az, amit Gervai András nagy és precíz munkájának kimondatlan üzeneteként is értelmezhetünk: valamit nagyon, végérvényesen és jóvátehetetlenül elrontottunk ugyan – de megvan bennünk a szándék, hogy tanuljunk belőle.

Kölcsönzési információ: OPAC
(Forrás: Új KönyvPiac. XX. évf., 2010/december, 11. o. / Luzsicza István)