Archívált honlap. Utolsó frissítés 2011. november 29.
Martínez, G.: Luciana B. lassú halála. Európa, Bp., 2011

Martínez, Guillermo: Luciana B. lassú halála.
Európa, Budapest, 2011

Egy gyilkosnál, miközben megpróbálja eltüntetni a bűne nyomait, már csak egy krimiíró lehet nagyobb gondban, miközben megpróbálja az általa kitalált bűnhöz vezető nyomokat megkonstruálni. A nyomoknak ugyanis egyszerre kell észrevétleneknek lenniük, hogy az olvasó ne találhassa ki csak úgy hipp-hopp a tettes kilétét és motivációit, és egyszerre kell mégis szem előtt lenniük, hogy a végső leleplezést elhihesse. A krimiírónak ahhoz, hogy az olvasó ne érezze magát becsapottnak, be kell tartani bizonyos szabályokat: pl. természetfölötti magyarázatokkal vagy túlságosan agyafúrt tudományos bizonyítékokkal nem állhat elő; nem hallgathat el a tetthez kapcsolódó tényeket stb. Nehéz mutatvány ez, ismerjük el, hisz az olvasónak, aki lépésről lépésre halad a nyomozással, végül mégiscsak lépre kell mennie.

Szóval, sem a gyilkosnak, sem a krimiírónak nincs könnyű feladata. Képzeljük el, milyen dilemmákkal szembesülhet ezek után egy krimiíró gyilkos. Vagy egy író, aki egy gyilkos krimiíróról ír stb... És ezzel a gondolatkísérlettel máris a matematikus Guillermo Martínez (1962) kedves területére tévedtünk, aki Jorge Louis Borges köpönyegéből kibújva, a racionalitás és irracionalitás, a valóság és a fantázia, az igazság és a bizonyíthatóság folytonos szétválaszthatatlanságán elmélkedik. Egy korábbi esszékötetében (Borges és a matematika) például azt magyarázza, hogy ha valami igaz, akkor azt gondolhatnánk: a bizonyítás, igazolás logikus lépései segítségével mindig kimutatható az igazság oka. Mégis, egy kis fantáziával feltételezhetünk egy olyan bűntényt, melyet egy zárt szobában követtek el, s mindösszesen két lehetséges gyanúsítottunk van. „A két gyanúsított bármelyike – írja ugyanitt – birtokában van a bűnténnyel kapcsolatos teljes igazságnak: én voltam vagy nem én voltam. Létezik igazság, ők pedig ismerik – az igazságszolgáltatásnak azonban indirekt módszerekkel: ujjlenyomatokból, cigarettacsikkekből, töltényhüvelyekből kell kiderítenie ezt az igazságot. És sokszor megesik, hogy az igazságszolgáltatás képtelen bebizonyítani akár egyikük bűnösségét, akár a másikuk ártatlanságát.”

Az Oxfordi-sorozat szerzője mostani regényében épp egy ilyen esetet ad elő nekünk – szokásához híven látszólag könnyedén, mégis nagyon rafináltan: „Egy vasárnap reggel megcsörrent a telefon – kezd bele Martínez a varázslásba a krimik bevett fordulatával –, és a legmélyebb álmomból kellett magamhoz térnem, hogy fölvegyem. A halk, szorongó, suttogó hang mindössze ennyit mondott: Luciana – mintha ez elég volna, hogy emlékezzek rá.” Az álmából ébredő mesélőről gyorsan kiderül, hogy író, s az is, hogy a telefon másik végén az egykori gépírónője beszél, aki nagyon nagy bajban van.

Tíz évvel ezelőtt Luciana sugárzóan szép fiatal lány volt, mostanra viszont ijesztően megzavarodott és elhagyta magát: any-nyi tragédia és haláleset történt ugyanis körülötte, amit nem lehet ép ésszel felfogni. A véletlen balesetek ilyen sorozatát ez az ún. ép ész végül általában értelmes, célszerű, ok-okozati lánccá szokta összefűzni. A vak Véletlenből előre kimódolt Végzetet fabrikál, s Luciana is úgy találja, hogy egy szisztematikusan megtervezett bosszúhadjárat áldozatává vált. Mindenkit, aki eddig fontos volt a számára – jelenti ki – valami fondorlatos és manipulatív módon elpusztította egy másik korábbi munkaadója, a híres író, Kloster. A rejtélyes, hátborzongató, már-már ördögi Kloster, akinek „regényeiben valami elemi gonoszság rejlik”, Luciana szerint még mindig nem elégült ki, s a rendőrség nem hajlandó komolyan venni a gyanúját. A kétségbeesett Luciana így hát az egyetlen emberhez fordul, aki megoldhatja a rejtélyt, behatolhat Kloster elméjének és műveinek baljós univerzumába, hogy megtalálja a bizonyítékokat, melyekkel leleplezhetik őt – s talán még megmenthetik Luciana húgát, aki a szörnyű logika szerint a következő áldozat lenne... Az ügy valóban rettenetes, ám hamarosan az „ördög” szemszögéből is megismerhetjük az eseményeket, s nyomban el is bizonytalanodunk.

Két író néz innentől tehát farkasszemet, két nyomkereső és nyomalkotó „ akik mohón várják, hogy megírhassák a saját értelmezésüket ”, de két világnézet is. Vajon az életet egy sor fantasztikus véletlen egybeesése alakítja, vagy a véletlenben más láthatatlan minták is megbújnak, hogy sorssá formálhassák azt?

A szintén posztmodern kriminek számító Oxfordi-sorozat anno nagy sikert aratott a nemzetközi könyvpiacon – még filmet is készítettek belőle Elijah Wood szereplésével –, s most a Luciana B. lassú halála szintén a világsiker felé kacsingat, hisz könnyed, zsebben elférő, falni valóan olvasmányos mű, és még gondolkodásra is késztet. Aki szereti az elbizonytalanító történeteket, melyekben az intellektuális csavarok mellett a lélek sötét szenvedélyei is helyet kapnak – az nyugodtan ragadja magához.

Kölcsönzési információ: OPAC
(Forrás: Könyvjelző. VII. évf., 5. szám, 2011. május, 59. o. / Domokos Áron)