Archívált honlap. Utolsó frissítés 2011. november 29.
Christie, Agatha: A pollensai probléma. Európa, Bp., 2011

Christie, Agatha: A pollensai probléma. Európa, Budapest, 2011, 215 oldal

Most, hogy az Európa Könyvkiadó Agatha Christie-sorozatában megjelent a nyolc novellából álló A pollensai probléma című kötet, a szereplők névsorát nézegetve szembetűnő, hogy a 2010-es Agatha Christie-év megemlékezéseiben, elemzéseiben e lap hasábjain is milyen méltatlanul kevés szó esett Mr. Satterthwaite-ről, aki egyébként a Harlekin-teás-készlet című novellában találkozik utoljára Mr. Har-ley Quinnel, következésképp az olvasókkal is, hiszen Satterthwaite és Quin elválaszthatatlanok egymástól.

Pedig nem mindennapi figurája ő sem az író bűnügyi históriáinak, bár vele kapcsolatban kicsit bonyolultabbak a dolgok, mint mondjuk Hercule Poirot-val. Az ő jelenléte, titokzatossága nagyban hozzájárul az idők folyamán e kötet sikeréhez.

Hogy ki volt Mr. Satterthwaite? „Hatvankét éves, enyhén hajlott hátú emberke volt, furcsa, manószerű arccal. Feszült és túlzott érdeklődést tanúsított mások élete iránt. Azt lehet mondani, egész élete során ott ült a zsöllyeülések első sorában, és figyelte, amint az emberi természet különböző színdarabjai kibontakoznak előtte (A titokzatos Mr. Quin). Csak úgy történnek körülötte a dolgok, s ő csodálkozik a legjobban, hogy Mr. Quin néhány eligazító mondatával majdhogy a Sors szerepébe kerül: a legtermészetesebb módon bogozza ki a bonyodalmakat. Ismét Agatha Christie-t idézem, de ezúttal már a Harlekin-teáskészlet című novellából, amint Mr. Satterthwaite érzéseit boncolgatja: „Hiányzott neki Mr. Quin. Hiányzott neki az, ami talán a legizgalmasabb volt élete kései szakaszában. Valaki, aki bárhol felbukkanhat, s akinek felbukkanása mindig azt jelenti, hogy valami történni fog vele. Nem, ez így nem pontos. Nem vele, hanem általa. Ez volt benne a legizgalmasabb. Egyszerűen a szavak révén, amelyeket Mr. Quin kiejt. Szavak. Dolgok, amelyekre rámutat, s ettől Mr. Satterthwaite-nek ötlei támadnak. Meglát dolgokat, elképzel dolgokat, rájön dolgokra. És vele szemben ott ül Mr. Quin, esetleg helyeslően mosolyogva.” Érdekes ember Mr. Satterthwaite. Különösen így Mr. Quinnel párban. Kettejük jelenléte az írásokban látszatra fizikai valóság. De előbb-utóbb rájövünk, bár ezt Agatha Christie így a világért ki nem mondaná, Mr. Satterthwaite csak egymaga létezik. Mr. Harley Quin az ő tudatalatti énje, akinek segítségével eljátszhatja élete nagy szerepeit: súlyos és furcsa titkokat tárhat fel.

A látszat persze mindig az, hogy nem Satterthwaite teszi fel a kérdéseket a szereplőknek, nem ő tárja fel a szövevényes események mozgatórugóit, hanem Mr. Quin, sőt Agatha Christie még „rá is játszik” a dologra, mondván „Satterthwaite meg volt győződve róla, hogy Mr. Quin vitte színre a darabot, megadva a színészeknek a végszavakat. Ő állt a rejtély középpontjában, ő húzogatta a zsinórt, mozgatta a bábokat. Mindent tudott.”

S hogy miről szól a többi novella? Annál rövidebben, mint a hátsó borítón áll, nem tudom megfogalmazni: „Elhagyja-e férjét a szerelméért a gyönyörű Theodora Darell? Tényleg akkora baj-e, ha egy konzervatív ifjú egy bohém leányba lesz szerelmes külföldön? Miért érkeznek rohanva a családtagok a vacsorára, pedig még csak egyszer kondult meg a gong? El lehet-e lopni egy gyémántot terített asztal mellett hét ember szeme láttára? Férjhez megy-e kellemetlen kérőjéhez az éhező fiatal özvegy? Ki hívja fel éjjel Poirot-t, mert életveszélyben van?”

Egyszóval: sok mindenről. Agatha Christie sokáig megtalálja még új olvasóit.

Kölcsönzési információ: OPAC
(Forrás: Könyvjelző. VII. évf., 5. szám, 2011. május, 6. o. / D. L.)