Archívált honlap. Utolsó frissítés 2011. november 29.
Digitális olvasmányok és könyvtárak napjainkban 3/1.
Az 1990-es években világszerte – így hazánkban is – hatalmas változások kezdődtek a könyvekhez való hozzáférés vonatkozásában. Az informatika, maga az internet olyan lehetőségeket kínált az olvasni valók és hangzó, valamint (mozgó)képi anyagok vonatkozásában, amilyenekre korábban sohasem volt példa.

Megszámlálhatatlanul sokféle – eleinte igen gyakran „alulról jövő”, társadalmilag, civil csoportoknak, baráti, szakmai közösségeknek köszönhetően szerveződő – módon indult az olvasmányok digitalizálása, terjesztése, rendszerezése. Megszületett a digitális könyv és a hangos könyv, és tudományos szempontból éppúgy, mint üzleti vonatkozásai miatt fontossá vált ezek keretek közé helyezése, jogi védelme, technikai tökéletesítése.

Az elektronikus formában (is) létrehozott könyvek különféle szempontok szerint számos csoportra oszthatók. A digitalizált mű szempontjából fontos kérdés például az, hogy egy teljesen új, papír alapon csak mostanában megjelent (vagy – egyre gyakrabban – meg sem jelent könyvről van szó, vagy pedig egy régi (akár évezredes vagy több évszázados) kötet digitalizálása történik. Jelentős különbség van a digitális könyvek között abból a szempontból is, hogy az eredeti mű „fényképszerű” (eredeti olvasási képpel rögzített) változataként jelennek meg, vagy régebbi művek mai szövegszerkesztői programokkal, tipográfiai eljárásokkal közzétett formái. Gyakori eset, hogy – mint például a Vasárnapi Ujság című hazai hetilap 1858-től a XX. század elejéig terjedően digitalizált számai esetében – egy forráson belül találkozhatunk egyik és másik változattal (digitalizálási megoldással) is. Fontos kérdés még az is, hogy egy régi (vagy új) könyvet (újságot, levéltári dokumentumot, kéziratot stb.) teljes egészében, vagy csupán részleteiben digitalizálnak.

A digitális könyvek megjelenésétől kezdve láthatjuk a rendszerezésükre való törekvéseket is, amelyek legalább annyira sokszínűek, mint maga a művek digitalizálásának menete (tudományfilozófiai, könyvtár-szakmai, technikai, finanszírozási és egyéb szempontból egyaránt). Másfél évtizeddel ezelőtt, amikor a lelkes tenni akarás, az értékmentő feladat és az új lehetőségek, olvasói (vásárlói!) igények felismerése mind egyszerre volt jelen, többnyire az egyik leglényegesebb dolog hiányzott vagy állt gyenge lábakon: a szakmai koordináció és kontroll. Ez a gyakorlatban például azt jelentette, hogy számos lelkes, az informatikához értő és megfelelő eszközökkel is rendelkező könyvbarát (köztük olvasók és könyvtárosok egyaránt) elkezdték kedvenc, általuk fontosnak vélt műveik digitalizálását és közzétételét az interneten. Így világszerte sok-sok tízezer mű került fel a világhálóra, jutott be a kereskedelmi forgalmazás, a távoktatás vagy éppen a „kalózkiadások” vérkeringésébe. Mindez azonban a vitathatatlan pozitívumok mellett számos visszásságot eredményezett, és kérdések egész sorát vetette fel. Következett az alulról jövő lelkesedésből például az, hogy korántsem volt arányos, az egyes tudományterületek valódi súlyának, eredményeinek megfelelő a művek megjelenítése. Másrészt sokszor nem volt szakmailag ellenőrzött a digitalizált szövegek pontossága. Gombamód szaporodtak a növekvő számú művel a szerzői jogokkal kapcsolatos kérdések stb.

A digitális könyvtárak1 építésében újabb szakaszt jelentett a művek rendszerezésére, a digitalizálandó anyagok kiválasztására irányuló szakmai törekvések összehangolása (sok esetben nemzeti, regionális vagy intézményhez, közgyűjteményhez kapcsolódó módon), amely könyvtárosok, tudományos kutatók, szerzők, kiadók és informatikusok együttműködését kívánta és kívánja ma is. A fejlődés útja tehát sokágú a digitalizálás esetében, és nem létezik egyfajta megoldás. Véleményünk szerint az ideális a nemzeti szinten kidolgozott, nemzetközi tapasztalatcserével zajló digitalizációs program lenne, ám ezt érzésünk szerint csak néhány ország tudta többé-kevésbé megvalósítani, szinte minden esetben több jelentős könyvtár összefogásával vagy egy, monumentális adatállománnyal rendelkező gyűjtemény vezetésével. Ezek közül az általunk leginkább ismert a spanyolországi Cervantes Virtuális Könyvtár (Biblioteca Virtual de Cervantes) dinamikusan bővülő állománya, amely meglehetős gyorsasággal, a szemünk előtt nőtt ki a „virtuális talajból”. Ezt, és néhány hozzá hasonló jelentős külföldi digitális tékát szeretnénk röviden bemutatni a cikk következő részében, majd azt követően a harmadik részben néhány magyarországi példát kívánunk felvillantani.


  • Forrás: Ambrus Attila József: A Gutenberg- és a Neumann-galaxis: Könyvek és könyvtárak, olvasók és könyvtárosok a harmadik évezredben (kézirat) PTE, FEEK, Könyvtártudományi Intézet, 2010
  1. Megjegyzés: említést érdemel, hogy jóllehet, a köznyelv általában szinonímaként használja a digitális, a virtuális és az elektronikus könyvtár kifejezést, ezek a kifejezések nem teljesen ugyanazt jelentik, bár pontos definiálásuk (és egymástól való megkülönböztetésük) nem egyszerű. L. minderről például: Dávid Adrienne: A digitális dokumentum szerepe az információs társadalomban. (szakdolgozat, kézirat) ELTE, BTK IKI, Budapest, 2007. 38. o.